A történetemet kezdhetném Ádámtól és Évától, de hosszú lenne, mint az út, amit bejártam nem önszántamból, bár a jövő jelenében azt hiszem ennek így kellett lennie.
Úgy alakult, hogy egy év „karrierszünet” következett az életemben. Nem kirívó az esetem, mással is megtörténik, kihúzták a lábam alól a talajt. Tél jött, december, mindenki az ünnepekre készülődött és nem munkaerő felvételre. Az idő ketyegett, munkám nincs, tartalékom nincs, csak hitelem, meg két gyerekem. Mi legyen?
Meg kellett hoznom az első döntést: Feladni és eladni mindazt, amit eddig felépítettem.
Második döntés eldönteni mit szeretnék. Dolgozni kell. Maradjak a versenyszférában alkalmazottként vagy saját lábra álljak, kockáztassam meg azt, ami még csak fél láb? Féltem. Őrlődtem. Nem csak magamra kellett gondolnom, hanem a még velem együtt élő két gyerekre. Basszus, mi legyen? Döntöttem. Félek, rettentő mód félek, de megpróbálom a fél lábamat két lábra állítani.
2016 azzal telt, hogy a „karrierszünetben” rendeztem a helyzetem, eladtam a házunkat, vettem egy olcsóbbat a szomszéd faluban. Pénz nélkül nem lehet új életet kezdeni. Kifizettem a hitelt, beköltöztünk egy 200 éves parasztházba, nekem nagyon tetszik. A maradék pénzből pedig megpróbálom a két lábra állást saját vállalkozással.
Mindeközben tele voltam kétségekkel, félelmekkel. Jól csinálom, nem csinálom? Mi lesz, ha mindent arra a lapra teszek fel, amire nem kéne? Szakadék szélén állok? Mi van ha leesek?
Arra gondoltam, lesz, ami lesz, a gyerekekkel elmegyek valahova nyaralni. Most van egy kis pénz, nem nyaraltunk már vagy öt éve és ki tudja, lehet nem akarnak már később az anyjukkal menni nyaralni, végül is már majdnem felnőttek.
Hova menjünk?
Bennem ott zakatolt, hogy valami olyan helyre szeretnék menni, ahol nagyon fogok félni, amit kihívás lesz teljesíteni, mert tele vagyok feszültséggel és ezt a fizikai valóságban valahogy le szeretném vezetni. Elő a Google Maps-et és nézelődtem. Túl messze se legyen, túl drága se legyen és akkor bevillant egy youtube video.
…. el caminito del rey… (klikk, nézd meg!) a világ egyik legfélelmetesebb útja, a királyi út.
Ez az amit kerestem. 2015-ben felújították. A spanyol vezetés úgy döntött, hogy a kalandoroknak kicsit legörbíti a száját és látogathatóvá teszik az olyan beszari turistáknak is, mint én. DE, azért a szikla oldalában, a magasban, egy olyan embernek, akinek tériszonya van, mint nekem, még mindig kihívás.
Megfogalmaztam magamnak az ideológiát. Végigmenni az El Caminito del Rey-en és leküzdeni a félelmeimet. Ha ezt meg tudom csinálni, akkor bármit meg tudok csinálni. Nagyon nagyon félek a magasban. Ennek ellenére időnként szembenézek a korlátaimmal és lehet, hogy végrendelkezem, de akkor is kézen fogom a tériszonyom, mert a vágy, hogy repüljek az égben vagy leugorjak a mélybe, nagyobb, mint a félelmem.
A történet bevezetése itt véget ér. Ezek voltak az előzmények, hogy miként indultam el az úton és miért.
Folytatása következik! 🙂