Néha az volt az érzésem, eltévedtünk. Megyünk, megyünk, megyünk és még mindig csak megyünk. Jó irányban vagyunk? Rajtunk kívül egy teremtett lélek nincs. Az indulásnál pedig voltak emberek, hova lettek? Egyszercsak megláttam az épületet, amit a google jelzett, hu, nem tévedtünk el, megérkeztünk.
Némi eligazítás a jegypénztárnál, biztonsági előírásokat, figyelmeztetéseket mondanak el, hogy az út bár biztonságos, mégis számtalan veszélyt rejt, ésszel menj!
Tyű, de izgi! Mindjárt szembe kell néznem a tériszonyommal, a félelmeimmel, kezem lábam remegni fog, ismerem magam vigyorogni fogok, a szám a fülemig ki lesz húzva és nem tudom majd visszahúzni. Hamarosan rálépek a korlátokat ledöntő útra. Jaj, de izgi, izgi, izgi.
És ráléptem az útra. Néhol rettentő magasan voltunk és tudod mi volt a nagy felismerés számomra?
Nem azt találtam ott, amit vártam. A nagy ideológia, amit megfogalmaztam, hogy azért indulok el az úton, hogy merjek szembenézni a félelmeimmel és legyek bátor és ha már eldöntöttem, hogy megyek az úton, akkor menjek és minden rendben lesz. Hogy bár remeg majd kezem lábam, de sikerülni fog.
És itt állok, megyek az úton és rádöbbenek arra, hogy amiről azt gondoltam, hogy félelmetes, az egyáltalán nem az, sőt biztonságos. Ne féljek az álmaimtól, lépjek rá az útra, merjem megvalósítani, mert biztonságban leszek. Deja Vu érzés.
Pár évvel ezelőtt már kaptam egy ilyen üzenetet az élettől. Fel is ismertem, mégsem mertem megtenni az első lépést.
Deja Vu történetem: Egy óriási autóbalesetem volt. Az autópályán egy gázszállító tartályautó ment előttem. Az út és az időjárási viszonyok csendesek voltak, sehol egy teremtett lélek, csak a kamion és én. Minden olyan nyugodt volt. A kamion lassabban ment, mint én, ezért belekezdtem az előzésbe. A következő pillanatban az idő lelassult, észrevettem, hogy a kormány felett nincs uralmam és furcsa módon szépen mindent nyugodtan megbeszélek magammal.
„Mi történik? Azt mondják, ha elszabadul a kormány a kezedből próbálj ellenkezőleg tekerni, mint ahogy a kormány szeretné. Aha.. nem megy… Jön felém a tartálykocsi oldala…, uh, sikerült, nem mennem neki…, Egek, most a szalagkorlát jön felém…, hú, ezt is kikormányoztam, Édes Istenem, de most megint a kamion tartálya, óóóóóó és most megint a szalagkorlát, a szalagkorlát, a szalagkorlát…. hol a fény? azt mondják, ha meghalunk, jön a fény, látjuk és lepereg az életünk, hát hol az életem?…. „
Aztán az idő visszaállt az eredeti helyére, az autóm az oldalára borulva. „Nekem nincs bajom? Tudok mozogni? Tudok. Akkor ki kéne másznom valahogy. Kimásztam az ablakon. A kamion oldalára fordulva a kerekei közé fogta a szalagkorlátot, a sofőrnek semmi baja, szalad, hogy ne menjek a közelbe, mert robbanhat… Jó, de akkor hova menjek? Nem mindegy, hogy egy méterrel arrébb vagy errébb?.. „És nem, mert abban a pillanatban az autómba belerohan egy másik autó, aki nem vette észre a sötétben, hogy az úton egy baleset van…. Tűzoltóknak, katasztrófavédelemnek és a mentőknek sikerült feladatot adni egész estére. Személyi sérülés nem történt. De úgy képzeld el, hogy senkinek. A baleset egyetlen résztvevőjének sem görbült meg a haja szála és a kamion sem robbant fel.
Mondják semmi nem történik véletlenül. Kinek a története volt ez? Az enyém? A kamionosé vagy akik belém szaladtak? Az ő személyes történetük szereplője voltam? Ahogy ezen filóztam és végig gondoltam mi is történt, rájöttem, hogy ez az üzenet nekem szólt. Menj neki a korlátaidnak, ne félj, nem lesz semmi bajod, ha váltani fogsz!
Tudtam, felismertem, hogy ez miattam történt és tudtam, hol kellene váltanom, de nem mertem megtenni. Mondd egy Bikának (horoszkópjegy, akinek a biztonság minenekelőtt), hogy a biztos helyett önszántából válassza a bizonytalant, mert hát ugye előre nem merem azt hinni, hogy biztos a váltás.
Nem változtattam az életemen, pár évvel később az élet belekényszerített a váltásba, és most itt állok a félelmeim előtt az El Caminito del Rey-en és be kell látnom, hogy az út, amire annyira féltem rálépni, egyáltalán nem félelmetes. Gyönyörű, veszélyes, félelmetes, de biztonságos.
Ekkor értettem meg, hogy el kell indulnom az álmaim útján. Most van lehetőségem választani és induljak, ne féljek, menjek. Harmadik figyelmeztetés nem lesz.
Belevágtam! Újranyitottam a TEAboltot és megnyitottam a természetgyógyászatot, hogy segíthessek másoknak, ha elakadt az egészséges élet útján.
Egy kicsit vissza a Caminito-ra. A királyi utacskára. Mivel nagyon szép hely, a képeket nézzétek meg és ha le szeretnéd küzdeni a félelmeidet, indulj el Te is ezen az úton!
Nem szeretem a selfiket, de a gyerekeimet alig tudtam rávenni, hogy fotózzanak már engem is.
Itt az imént egy vonat suhant el. De nem egy csihuhu, hanem egy áramvonalas futurisztikus vonat.
Biztonság ide, biztonság oda, a szél mozgatta a hidat és ha valahol, akkor itt azért remegett kezem lábam, a mosoly kihúzódott a fülemig és ott maradt.
