Ha gondoltál már arra, hogy szeretnéd magad jobban érezni a bőrödben, akkor jó helyen vagy.

A tested és a lelked megpihen, te pedig újra energikusan, életvidáman élheted a mindennapokat.

Méregteleníts!

A MÉREGTELENÍTŐ ELJÁRÁSOK kifejezés elvesztette valódi jelentését, egyesek értelmetlennek vélik, leginkább unatkozó szépasszonyok új hóbortjának nézik. Mások úgy vélik, hogy a szervezetnek nincs szüksége a méregtelenítésre, mert a szervezetben nincsenek mérgek.

A belső egyensúlyról az emberi kultúrák sokféleképpen vélekednek. A régiek nagyon jó megfigyelők voltak, költői, metaforikus megfogalmazásaikkal írták le megfigyeléseiket és meglepően pontos képet adtak. Így az asztrológia, a kínai gyógyászat és minden hagyomány.

Nézzük az asztrológia milyen szimbólumokat használ, amikor a sors felkérdez:

A születési horoszkópban a Szaturnusz a karma bolygója, aki mint az életünk igazságos tanítómestere 7 évente jön (az emberi szervezet 7 évente megújul), ránk néz és felkérdez. Az asztrológia ehhez a bolygóhoz az alábbi kulcsszavakat említi, amire oda kellene figyelnünk:

idő, nyugalom, csend, magány, lemondás, szűkölködés, korlátok

Milyen helyzetet teremthet, hogy ezeket a kulcsszavakat megéljük, ha egészségtelenül kihasználjuk a testünket? Betegség. A tested lebetegszik, mert ha önként nem teszed meg hogy figyelj rá, akkor rákényszerít a pihenésre.

Mi történik, ha lebetegszünk?

A test megmutatja, mit kellett volna tenned egészségesen, és mit kell tenned, ezúttal kényszerből. Magányosak leszünk, magunkra zárjuk az ajtót, hagyjon békén minket a világ, korlátaink vannak, mert ágyhoz vagyunk kötve, vagy másokra vagyunk utalva. Böjtölsz, csak éppen másként. Nincs kedved enni, csak inni, pihenésre vágysz, kicsit magadba fordulni. A szervezetednek mindegy miként oldod meg a feladatod, csak tedd, mert valószínűleg kimerült a test, a szellem vagy a lélek.

Tegyél rendet magad körül, figyelj a lényegesre és engedd el a lényegtelent!

Egy évben kétszer, tavasszal és ősszel inkább tisztítókúrával védem az egészségem, minthogy a betegségektől féljek. Ez nem jelenti azt, hogy akkor soha nem fogok megbetegedni! Ilyen nincs, de olyan van, hogy a betegségek enyhébb formája fog elérni, vagy hogy könnyebben gyógyulok fel, mert a belső harmónia gyors regenerációra lesz képes.

Érezd jól magad a bőrödben!

TAVASZI/ŐSZI NAGYTAKARÍTÁS A SZERVEZETBEN

Hogy lehet az, hogy tavasszal alig várjuk, hogy kimehessünk a kertbe és elkezdjük felkészíteni az új életadásra? Megmetszegetjük a fát, hogy szép és egészséges gyümölcsöket hozzon. Felkapáljuk a földet, hogy a tavaszi eső akadálytalanul jusson el a gyökerekhez és új élet születhessen.

Hogy lehet, hogy azt hisszük, az emberi testnek nincs szüksége ugyanilyen felfrissülésre?

Télen mozdulatlan minden, se napfény, se energia, mozdulni sincs kedv. Nem volt kedvünk inni, mert azonnal mentünk pisilni. A vese minden felesleges vizet azonnal ürített, a hideg ellen a szerveket zsírral kellett védeni.

Jön a tavasz, ébred a természet, ébred a test. A tavasz óriási akarattal, energiával kimozdítja a tél utáni tespedésből a létet.

Fel vagy rá készülve?

A zsírokat most már el kell engedni, a tavaszi szélnek könnyedség kell, folyadék, hogy a fákat meg tudja locsolni. A szervezetnek vérre, szerves folyadékokra van szüksége, ami a téllel egy kicsit elveszett.

Ha nem teszed, ha nincs elegendő vér a májban (vize a fának), hogy munkáját elvégezze, akkor ingerlékeny lehetsz, megemelkedik a vérnyomás, zúgni fognak a fülek, fájni fog a fej, depresszió jelez. Azt mondod ez a tavaszi fáradtság? Nincs kedved semmihez? Érzékenyen reagálsz mindenre? Allergiás leszel az életre.

Nos, mit gondolsz? Az én gondolatom az, hogy akár tisztítókúrát végzel, akár merészebb léböjt kúrát csinálsz, mindegy, csak csináld! Hogyan?

Miért jó, ha belevágsz?

Ellenállóbb lesz a szervezeted

Betegségeket előzhetünk meg, aktiváljuk az immunrendszert, szépül a bőr, szépül a nő.

A férfi is!

Regenerálódik a lelked

Lapos lesz a has, könnyebbnek érezzük magunkat és pozitív gondolatok jutnak eszünkbe arról, hogy a Világ Szép!

Egészségesebb leszel

A tisztítás időszaka ideális lehetőséget nyújt arra, hogy a régi korszakot lezárjuk, annak egészségünket illető tartozásait kiegyenlítsük, és új életet kezdjünk

Mit tartalmaz a Tisztítókúra Receptúra online tanfolyam?

Részletes tematika


1. A méregtelenítésről
  • Bevezető
  • Az ókor üzenete, a bennünk élő Szaturnusz
  • Ki méregteleníthet és ki nem?
  • Mi az, hogy méregtelenítés?
  • Mik az ÉLETfeltételek?
  • Tavaszi fáradtság, őszi mélabú vagy csak mérgesek vagyunk?
  • Mikor fordítsunk nagyobb figyelmet a méregtelenítésre?
  • Mit érünk el, ha segítjük a szervezetet méregtelenítő munkájában?
2. A LÉnyeg! Receptúra
  • Hogyan kezdjünk bele?
  • 5 napos LÉBÖJT
  • Kíméletesebb 3 hetes méregtelenítő program
  • Méregtelenítés gyógynövényekkel
  • Hogyan fejezzük be a méregtelenítést?

3. Méregtelenítő kényeztetések

  • A bőr tisztítása
  • Lábfürdő
  • Lábfürdő, mint párkapcsolati tanácsadó
  • Az alvás harmóniája
  • Az érzelmek harmóniája
  • A léle(k)zet harmóniája
  • A mozgás harmóniája
  • Egyéb méregtelenítő módszerek
  • Büszke vagyok rád!

KI VAGYOK én?

Luczai Gabriella vagyok.
Természetgyógyász fitoterapeuta, hormonegyensúly tanácsadó, teaszakértő.

Működési engedéllyel rendelkező, regisztrált természetgyógyász vagyok, felelősségbiztosítással, ÁNTSZ működési engedéllyel és tagja vagyok az Egészségügyi Kamarának. Szakterületem a  FITOTERÁPIA (olyan tudományág, mely a gyógynövényekkel történő gyógyítást jelenti), kiemelt terület a hormonegyensúly felborulásából adódó problémák terápiája.  Másik szakterületem az akupresszúra (a hagyományos kínai orvoslás részterülete). Munkámat konzulens orvosok segítik.

Mire számíthatsz a végén?

Amit magadon tapasztalhatsz

Mi az a plusz, amiért érdemes újra és újra belevágni azon túl, hogy elvégezted a nagytakarítást a szervezetedben?

Egyet biztosan megtanulsz és megteszel a tisztítókúra alatt. MAGADDAL TÖRŐDNI, az időt önmagadra fordítani.

Megtanulod, hogy legyen nálad mindig folyadék és ezt ne felejtsd el, mert a megfelelő mennyiség nemcsak böjt időszakban kell és hajlamosak vagyunk elfeledkezni róla. De most minden nap a kezedben volt, mert ez volt az “ÉLETBEN MARADÁS” KULACSA. 

Régi szokásoktól válsz meg és TERET ENGEDSZ ÚJNAK.

MEGISMERED AZ ÍZEKET. Vagy ízlik, vagy nem, de találkozol vele. A hétköznapokban ilyen részletekkel nem foglalkozunk. Nem tudjuk milyen az íze a karfiolnak, a krumplinak, milyen az íze a gyümölcsnek, a teának? Észre se veszed, de figyelsz az ízekre. A figyelmed apró részletekre kezd el koncentrálni. Lehet, hogy azt mondod, borzalmas, de ezzel odafigyelsz egy apró dologra. Lehet, hogy azt mondod, tényleg, íze van a zöldbabnak.

Olyan dolgokra FIGYELSZ, ami mellett a hétköznapokban elmennél. Figyelsz saját gondolataidra.

A családodtól IDŐT kértél és KAPTÁL, hogy végig tudd csinálni.

Megtanulsz KITARTANI egy ELHATÁROZÁS mellett.

Megtapasztalod, mit jelent az, hogy FEJBEN ELDÖNTENI.

Meglátod, idővel egy csomó TAPASZTALÁS villan majd fel, hogy mit is jelentett a tisztítókúra, a méregtelenítés. Mindegy, hogy most jó vagy rossz élmény. Figyelsz a saját ÉRZÉSEIDRE. Olyan apróságok, de a hétköznapok eltakarják előlünk.

Egy biztos. A betegségek elkerülésében, vagy a belőlük való kilábalási idő lerövidülésével több leszel.

És minden egyes belső tisztulás után a lista bővül, ezt hidd el nekem.

Kezdd el MOST a tisztítókúrát!

Tisztítókúra receptúra online tanfolyam

☑️ Örökös hozzáféréssel a TEAharmónia online tantermében
☑️ 22 lecke 3 modulban
 ☑️Kérdezési lehetőség minden leckében
☑️ Folyamatosan bővülő receptgyűjtemény

Van kuponkódod? Ha igen, akkor a tanfolyam

18.760 Ft helyett

14.070 Ft

Ha nincs kuponkódod, akkor iratkozz fel Műhelysorozatunkra, és elküldjük neked.

Fizetés: Átutalással vagy bankkártyával.
A tanfolyamot az online tanteremben fogod elérni.