MESÉLŐ TEÁK

A Mesélő Teákhoz több út és felismerés vezetett, hogy megszülessen. A teák az életemben amolyan kultúrmissziós feladat. Fitoterapeutaként azt szeretném elérni, hogy ne csak betegség idején teázzunk, és ne csak télen, hanem nyáron is, sőt egész évben. A teázás kulcs az egészséghez és az idő múlásával egyre több időt kell fordítanunk megőrzéséhez.

Ahhoz, hogy ezt elérjem, kitaláltam, hogy a magyar népmesék meseszimbólumait és azok tanításait jelenítem meg a teák csomagolásán, amolyan életrevaló útravalóul tea mellé.

A mesék régen nem gyerekeknek szóltak, hanem felnőtteknek, a felnővekvő generációnak, akik ismerkednek az élettel, annak örömeivel, nehézségeivel.

A Mesében gyógyító erő lakozik, hogy az elénk érkező feladatokkal meg tudjunk birkózni. A Mese az életfeladatok megoldásához kapcsolódó érzelmeket, lelki feszültségeket fejez ki, mely a tudat számára nem világos, nem mindig nyilvánvaló, hogy ezeket önállóan fel tudjuk ismerni.

A mesék mesélése akár gyermekről, akár felnőttről van szó, segít feloldani a mélyen elrejtőzött félelmeinket, fájdalmainkat, konfliktusainkat, melyeket az eszünkkel nem dolgoztunk fel, és szükségszerűen nem vitatnánk meg magunktól, de a szívünkben nyomot hagyott.

A Mese kulcs a kezünkbe a bezárt ajtókhoz. Az ajtók mögött útmutatások vezetnek régi és új nehézségek megoldásához.

Ezért születtek meg a Mesélő Teák és ahogy a barát, barátnő szokta mondani: Na gyere, mesélj! –

Lássuk mi is! Neked mit üzen a meséd? Válassz egy teát, készítsd el és teázás közben hallgasd meg üzenetét!

  • Mesekártyák tea mellé Tartalmaz: 24 db mesekártya szimbólumokkal és a hozzátartozó tanítással 1 db "üres" mesekártya 1 db leíráskártya
    Kosárba teszem Részletek
  • Itt a vége, fuss el véle

    2 000 Ft2 100 Ft
    fagyasztva szárított bodza, szőlő, hibiszkusz, szeder, málna, meggy, fekete ribizli, áfonya, aroma 50 g-os kiszerelés + a mesélő kártyája, ha kéred A mesélő kártyán rajta van a gyerekrajz, a meseszimbólum megnevezése, a szimbólum tanítása, a másik oldalon pedig fénykép a teáról, az összetevők és hogy kell elkészíteni. Önmagában használhatjuk könyvjelzőnek. A kártyákat külön külön össze lehet gyűjteni, vagy együtt is meg lehet vásárolni, hogy játszani tudjunk vele.
  • Mese

    2 000 Ft2 100 Ft
    zöld tea, rózsaszirom, mályva virág, aroma 50 g-os kiszerelés + a mesélő kártyája, ha kéred A mesélő kártyán rajta van a gyerekrajz, a meseszimbólum megnevezése, a szimbólum tanítása, a másik oldalon pedig fénykép a teáról, az összetevők és hogy kell elkészíteni. Önmagában használhatjuk könyvjelzőnek. A kártyákat külön külön össze lehet gyűjteni, vagy együtt is meg lehet vásárolni, hogy játszani tudjunk vele.
  • Tizenkét vitéz

    2 000 Ft2 100 Ft
    almadarabok, citromsav, körte darabok, rózsabimbó és szirom, eper- és málna darabok, kék búzavirág, szederlevél, körömvirág, római kamilla 50 g-os kiszerelés + a mesélő kártyája, ha kéred A mesélő kártyán rajta van a gyerekrajz, a meseszimbólum megnevezése, a szimbólum tanítása, a másik oldalon pedig fénykép a teáról, az összetevők és hogy kell elkészíteni. Önmagában használhatjuk könyvjelzőnek. A kártyákat külön külön össze lehet gyűjteni, vagy együtt is meg lehet vásárolni, hogy játszani tudjunk vele.
  • Világvándora hercege

    2 000 Ft2 100 Ft
    Rooibos, citromfű, citrom aroma 50 g-os kiszerelés + a mesélő kártyája, ha kéred A mesélő kártyán rajta van a gyerekrajz, a meseszimbólum megnevezése, a szimbólum tanítása, a másik oldalon pedig fénykép a teáról, az összetevők és hogy kell elkészíteni. Önmagában használhatjuk könyvjelzőnek. A kártyákat külön külön össze lehet gyűjteni, vagy együtt is meg lehet vásárolni, hogy játszani tudjunk vele.
  • Táltosló a hordozó

    2 000 Ft2 100 Ft
    Zöld és pörkölt mate tea, édesgyökér, narancshéj, narancsvirág, természetes aroma 50 g-os kiszerelés + a mesélő kártyája, ha kéred A mesélő kártyán rajta van a gyerekrajz, a meseszimbólum megnevezése, a szimbólum tanítása, a másik oldalon pedig fénykép a teáról, az összetevők és hogy kell elkészíteni. Önmagában használhatjuk könyvjelzőnek. A kártyákat külön külön össze lehet gyűjteni, vagy együtt is meg lehet vásárolni, hogy játszani tudjunk vele.
  • Hat bársonyhintó

    2 000 Ft2 100 Ft
    hibiszkusz, ribizli, papaya kockák (cukrozott), bodzabogyó, fagyasztva szárított málna darabok, eperdarabok, fekete ribizli, áfonya és földi szeder aroma 50 g-os kiszerelés + a mesélő kártyája, ha kéred A mesélő kártyán rajta van a gyerekrajz, a meseszimbólum megnevezése, a szimbólum tanítása, a másik oldalon pedig fénykép a teáról, az összetevők és hogy kell elkészíteni. Önmagában használhatjuk könyvjelzőnek. A kártyákat külön külön össze lehet gyűjteni, vagy együtt is meg lehet vásárolni, hogy játszani tudjunk vele.
  • Világszép Ilonka

    2 000 Ft2 100 Ft
    sencha zöld tea, rózsaszirom, sakura cseresznye aroma 50 g-os kiszerelés + a mesélő kártyája, ha kéred A mesélő kártyán rajta van a gyerekrajz, a meseszimbólum megnevezése, a szimbólum tanítása, a másik oldalon pedig fénykép a teáról, az összetevők és hogy kell elkészíteni. Önmagában használhatjuk könyvjelzőnek. A kártyákat külön külön össze lehet gyűjteni, vagy együtt is meg lehet vásárolni, hogy játszani tudjunk vele.
  • Egyet se sírj többet

    2 000 Ft2 100 Ft
    Félig fermentált oolong tea, rózsaszirom, rózsabimbó, málna, aroma 50 g-os kiszerelés + a mesélő kártyája, ha kéred A mesélő kártyán rajta van a gyerekrajz, a meseszimbólum megnevezése, a szimbólum tanítása, a másik oldalon pedig fénykép a teáról, az összetevők és hogy kell elkészíteni. Önmagában használhatjuk könyvjelzőnek. A kártyákat külön külön össze lehet gyűjteni, vagy együtt is meg lehet vásárolni, hogy játszani tudjunk vele.
  • És láss csodát

    2 000 Ft2 100 Ft
    Zöld tea (89 %), eperdarabok, rózsaszínű és sárga rózsabimbó, mályvavirág, napraforgószirom és természetes aroma 50 g-os kiszerelés + a mesélő kártyája, ha kéred A mesélő kártyán rajta van a gyerekrajz, a meseszimbólum megnevezése, a szimbólum tanítása, a másik oldalon pedig fénykép a teáról, az összetevők és hogy kell elkészíteni. Önmagában használhatjuk könyvjelzőnek. A kártyákat külön külön össze lehet gyűjteni, vagy együtt is meg lehet vásárolni, hogy játszani tudjunk vele.
  • Tündérország

    2 000 Ft2 100 Ft
    almadarabok, hibiszkuszvirág, rózsaszirom, ananászkocka (cukrozott), kókusz szeletek, aroma 50 g-os kiszerelés + a mesélő kártyája, ha kéred A mesélő kártyán rajta van a gyerekrajz, a meseszimbólum megnevezése, a szimbólum tanítása, a másik oldalon pedig fénykép a teáról, az összetevők és hogy kell elkészíteni. Önmagában használhatjuk könyvjelzőnek. A kártyákat külön külön össze lehet gyűjteni, vagy együtt is meg lehet vásárolni, hogy játszani tudjunk vele.
  • Elfogyott

    Óperenciás tenger

    2 000 Ft2 100 Ft
    szárított alma, hegyi áfonya- és szederlevél, csipkebogyóhéj, narancshéj, édes szederlevél, citromfű, citromfű levél, citromhéj, mályvavirág, kék pillangóborsó virág, kék búzavirág, aroma 50 g-os kiszerelés + a mesélő kártyája, ha kéred A mesélő kártyán rajta van a gyerekrajz, a meseszimbólum megnevezése, a szimbólum tanítása, a másik oldalon pedig fénykép a teáról, az összetevők és hogy kell elkészíteni. Önmagában használhatjuk könyvjelzőnek. A kártyákat külön külön össze lehet gyűjteni, vagy együtt is meg lehet vásárolni, hogy játszani tudjunk vele.

Cím

Go to Top