Életrevaló útravaló tea mellé. Gyere, mesélj! Neked mit üzen a meséd?
A Mesélő Teákhoz több út és felismerés vezetett, hogy megszülessen. A teák az életemben amolyan kultúrmissziós feladat. Fitoterapeutaként azt szeretném elérni, hogy ne csak betegség idején teázzunk, és ne csak télen, hanem nyáron is, sőt egész évben. A teázás kulcs az egészséghez és az idő múlásával egyre több időt kell fordítanunk megőrzéséhez.
Sokan vannak a felnöttek között, akik a magyar népmesei tanításokat nem ismerik, ezért úgy gondoltam, ha a teákat felöltöztetem ezekkel a szimbólumokkal, így közelebb kerülhetünk őseink hagyatékához, az ősi tudáshoz és a teákat is megszeretjük.
Kitaláltam, hogy a magyar népmesék meseszimbólumait és azok tanításait megjelenítem a teák csomagolásán, amolyan életrevaló útravalóul tea mellé.
A mesék régen nem gyerekeknek szóltak, hanem felnőtteknek, a felnővekvő generációnak, akik ismerkednek az élettel, annak örömeivel, nehézségeivel.
A Mesében gyógyító erő lakozik, hogy az elénk érkező feladatokkal meg tudjunk birkózni. A Mese az életfeladatok megoldásához kapcsolódó érzelmeket, lelki feszültségeket fejez ki, mely a tudat számára nem világos, nem mindig nyilvánvaló, hogy ezeket önállóan fel tudjuk ismerni.
A mesék mesélése akár gyermekről, akár felnőttről van szó, segít feloldani a mélyen elrejtőzött félelmeinket, fájdalmainkat, konfliktusainkat, melyeket az eszünkkel nem dolgoztunk fel, és szükségszerűen nem vitatnánk meg magunktól, de a szívünkben nyomot hagyott.
A Mese kulcs a kezünkbe a bezárt ajtókhoz. Az ajtók mögött útmutatások vezetnek régi és új nehézségek megoldásához.
Ezért születtek meg a Mesélő Teák és ahogy a barát, barátnő szokta mondani: Na gyere, mesélj! – A Mesélő Teák a legfinomabb teáim egynémelyike.
Lássuk ! Neked mit üzen a meséd? Válassz egy teát, készítsd el és teázás közben hallgasd meg üzenetét!
-
24 db különlegesen finom mesélő teát egy-egy újrahasznosított papírfilterbe csomagoltam és ünneplő ruhába öltöztettem. Egy filter tea egy 3 dl-s bögréhez is elegendő. A teák nem filteres teák, és nem automata teszi filterbe, hanem én teszem a szálas teákat, gyümölcsöket filterbe. Egy-egy filter 3-5 g is lehet, attól függően, hogy milyen tea. Egy gyümölcsből, ha 2-3 g-ot tennék, lenne benne két szem gyümölcs, amiből milyen tea lenne már. Ha egy zöld/fekete... teából tennék 5 g-ot, akkor meg lehet fejreállnál. A célom az, hogy finomat igyál és bár a címkére azt írtam, hogy 2,5 dl vízhez elegendő, majd meglátod, hogy bőven mérheted a 3-4 dl-t is. A lényeg, hogy nem 1,5 g-os teafiltereket kapsz és nem teamorzsákat, hanem igazi gyümölcsdarabokat és tealeveleket. Ezért nem tudom megmondani, hogy összesen hány gramm lesz a kollekció, de az biztos, hogy nem 36 g és nem 20 filter van a dobozban. Itt tudod megnézni, hogy milyen Mesélő Teák öltöttek ünnepi ruhát. Angol nyelvű verizót itt találod: Hungarian Folk Tale TEAbox Ha a mesélő kártyákat is szeretnéd, itt találod: Mesélő kártyák Előfordulhat, hogy nincs készleten, de mielőbb elkészítem a teaboxot, és postázom. Minden napra egy tea. :) A kollekció egész évben frissítően ható igazi ínyencségek a mesék tanításaival. Ha nem ADVENTI NAPTÁR borítóval szeretnéd a teaboxot, kérlek írd rendeléskor a megjegyzés rovatba, hogy GIFTbox-ba kéred. -
sencha zöld tea (93 %), kombucha por (maláta, cukor, víz, szeder-, málna-, eperlevél, citromfű, orvosi kálmos gyökér, zöld tea, kombucha kultúra), mályva virág, szilva ízesítés 50 g-os kiszerelés + a mesélő kártyája, ha kéred A mesélő kártyán rajta van a gyerekrajz, a meseszimbólum megnevezése, a szimbólum tanítása, a másik oldalon pedig fénykép a teáról, az összetevők és hogy kell elkészíteni. Önmagában használhatjuk könyvjelzőnek. A kártyákat külön külön össze lehet gyűjteni, vagy együtt is meg lehet vásárolni, hogy játszani tudjunk vele. -
Rooibos, citromfű, citrom aroma 50 g-os kiszerelés + a mesélő kártyája, ha kéred A mesélő kártyán rajta van a gyerekrajz, a meseszimbólum megnevezése, a szimbólum tanítása, a másik oldalon pedig fénykép a teáról, az összetevők és hogy kell elkészíteni. Önmagában használhatjuk könyvjelzőnek. A kártyákat külön külön össze lehet gyűjteni, vagy együtt is meg lehet vásárolni, hogy játszani tudjunk vele. -
szárított hibiszkusz, alma, bodzabogyó, rózsaszirom, málna, áfonyabogyó, eperszeletek 50 g-os kiszerelés + a mesélő kártyája, ha kéred A mesélő kártyán rajta van a gyerekrajz, a meseszimbólum megnevezése, a szimbólum tanítása, a másik oldalon pedig fénykép a teáról, az összetevők és hogy kell elkészíteni. Önmagában használhatjuk könyvjelzőnek. A kártyákat külön külön össze lehet gyűjteni, vagy együtt is meg lehet vásárolni, hogy játszani tudjunk vele. -
almadarabok, hibiszkuszvirág, rózsaszirom, ananászkocka (cukrozott), kókusz szeletek, aroma 50 g-os kiszerelés + a mesélő kártyája, ha kéred A mesélő kártyán rajta van a gyerekrajz, a meseszimbólum megnevezése, a szimbólum tanítása, a másik oldalon pedig fénykép a teáról, az összetevők és hogy kell elkészíteni. Önmagában használhatjuk könyvjelzőnek. A kártyákat külön külön össze lehet gyűjteni, vagy együtt is meg lehet vásárolni, hogy játszani tudjunk vele. -
almadarabok, citromsav, körte darabok, rózsabimbó és szirom, eper- és málna darabok, kék búzavirág, szederlevél, körömvirág, római kamilla 50 g-os kiszerelés + a mesélő kártyája, ha kéred A mesélő kártyán rajta van a gyerekrajz, a meseszimbólum megnevezése, a szimbólum tanítása, a másik oldalon pedig fénykép a teáról, az összetevők és hogy kell elkészíteni. Önmagában használhatjuk könyvjelzőnek. A kártyákat külön külön össze lehet gyűjteni, vagy együtt is meg lehet vásárolni, hogy játszani tudjunk vele. -
Zöld és pörkölt mate tea, édesgyökér, narancshéj, narancsvirág, természetes aroma 50 g-os kiszerelés + a mesélő kártyája, ha kéred A mesélő kártyán rajta van a gyerekrajz, a meseszimbólum megnevezése, a szimbólum tanítása, a másik oldalon pedig fénykép a teáról, az összetevők és hogy kell elkészíteni. Önmagában használhatjuk könyvjelzőnek. A kártyákat külön külön össze lehet gyűjteni, vagy együtt is meg lehet vásárolni, hogy játszani tudjunk vele. -
borsmenta, rozmaring, eukaliptusz, édesgyökér, szederlevél, rózsabimbó, rózsaszirom A mesélő kártyán rajta van a gyerekrajz, a meseszimbólum megnevezése, a szimbólum tanítása, a másik oldalon pedig fénykép a teáról, az összetevők és hogy kell elkészíteni. Önmagában használhatjuk könyvjelzőnek. A kártyákat külön külön össze lehet gyűjteni, vagy együtt is meg lehet vásárolni, hogy játszani tudjunk vele. -
kínai sencha zöld tea, kukicha, Pai Mu Tan fehér tea, sárkány gyümölcs, citromfű, kivi, málna, gránátalma arillusok, aroma 50 g-os kiszerelés + a mesélő kártyája, ha kéred A mesélő kártyán rajta van a gyerekrajz, a meseszimbólum megnevezése, a szimbólum tanítása, a másik oldalon pedig fénykép a teáról, az összetevők és hogy kell elkészíteni. Önmagában használhatjuk könyvjelzőnek. A kártyákat külön külön össze lehet gyűjteni, vagy együtt is meg lehet vásárolni, hogy játszani tudjunk vele. -
rooibos tea, napraforgószirom, rózsaszirom, kék búzavirág, aroma 50 g-os kiszerelés + a mesélő kártyája, ha kéred A mesélő kártyán rajta van a gyerekrajz, a meseszimbólum megnevezése, a szimbólum tanítása, a másik oldalon pedig fénykép a teáról, az összetevők és hogy kell elkészíteni. Önmagában használhatjuk könyvjelzőnek. A kártyákat külön külön össze lehet gyűjteni, vagy együtt is meg lehet vásárolni, hogy játszani tudjunk vele.
