Szeptember az iskolakezdés ideje. Középiskolás koromban nem volt ez olyan borzasztóan rossz, mert a hosszú nyári szünet után újra találkoztunk az iskolatársakkal és még alig meséltünk el mindet a nyári szünidőről egymásnak, már indultunk is két hétre szőlőt szüretelni. Együtt mindenki, az egész 700 fős suli. Ez egy szenzációs találmánya volt a múlt rendszernek, akármi is volt a szándék mögötte.

Fiatalok voltunk, tudtunk dolgozni, imádtunk belemarkolni a szőlőkbe és beleharapni, szőlőt taposni, a fiúknak szólni, hogy vihetik a szőlővel teli vödröt, vagy mi vittük, élveztünk a szőlősorok elején kajálni, szőlősorok között énekelni, barátságokat szőni, szerelembe esni, buli volt az egész szüret. Sajnálom, hogy a mai fiatalok ezt a fajta csapatépítő tréninget, ahogy ma hívnánk, nem tudják megtapasztalni.

Nem olyan régen sikerült két újdonságot behoznom a bolt polcaira, emlékeztetve magamat a szüreti vidámságokra. Mégpedig a szárított vörös szőlőtörkölyt és a vörös szőlő magját. Arra gondoltam, amikor megrendeltem, hogy milyen fantasztikus lehetőség lesz saját teakeverékeink elkészítéséhez, mint összetevő, főleg a törköly. A vevőknek is biztos tetszeni fog és bátran használják majd a kreativitásukhoz. Ennek a kreativitásnak a kibontakoztatásához gyere el az online műhelyre, tudj meg minél többet a teakészítésről és készíts saját keveréket, akár szőlőtörköly felhasználásával. A részleteket itt olvasd el.

Szóval nekem a szeptemberről a szőlő, a szüret jut eszembe és amikor a reggeli fények megváltoznak, kedvem kerekedik egy kis múltidézésre, melyhez szárított vörös szőlőtörkölyből készítek teát. Mivel túl sok időm nincs a hétköznapok reggelein hosszas merengésre, ezért a hűtőből előveszem a pár nappal korábban lefagyasztott szőlőszemeket, jégkockaként hűtik ihatóra a teámat. Érdemes szőlőszüret idején eltenni néhány tasakkal a szőlőszemekből, mert bár a tél nem igényli a hideg szőlőszemet, tudunk belőle gyors lekvárt készíteni, amit felhasználhatunk sült camembert sajtokhoz, húsokhoz.

Vissza a teához. 🙂 Ha a látványt borhoz szeretném hasonlítani, akkor egy halvány rosé-t látok. Ízében pedig ott van a kissé fanyar, savas, frissítő gyümölcsös szőlőíz.

A tea elkészítése:

  • 1 evőkanál szárított szőlőtörkölyt felöntök
  • 2,5 dl 100 fokra felforralt vízzel
  • 10 percig (vagy még tovább) hagyom ázni
  • leszűröm és
  • ráöntöm a fagyott szőlőszemekre

Ennyi! Semmi extra, mégis kellemesen ébreszt reggel, miközben még csukott szemmel engedem, hogy a nap sugarai megvilágítsák az emlékeimet.

A vörös szőlőtörköly egy csoda – mint a reggel, amikor iszom. Hatóanyagainak köszönhetően segít a szénhidrát, zsír és fehérje anyagcsere-folyamataiban, vagyis az emésztésben, fontos szerepet játszhat a szív- és érrendszer karbantartásában (koleszterin, érelmeszesedés, vértisztító), és még a hormonháztartás megfelelő működéséhez is hozzájárul.

  • P-vitaminja erősíti az érfalakat
  • kálciumtartalma védi a csontokat, az idegeket
  • nátriumtartalma szabályozza a vér pH-ját
  • B1, B2 vitaminjai és a benne található H-vitamin segítenek a bőr, a köröm, a haj, a szem regenerálásában
  • B4 vitaminja, közismertebb nevén a folsav a vörösvérsejtek egészségében játszik szerepet, erősíti az immunrendszert

és amit nem kell bemutatnom, mert minden bort kedvelő ismeri, a

  • Resveratrol, ami antioxidáns hatásának köszönhetően lassítja a sejtek öregedését, rugalmasan tartja az ereket, pozitív hatást tud gyakorolni inzulin rezisztenciánál, a hormonháztartás karbantartásában…

Felesleges is felsorolni és nem is lehet, hogy mi mindenre jó, ha felvesszük a házi tea itallapunkra.

Bátran kombináljuk olyan teafüvekkel, melyek áztatási ideje szintén 10 perc. Ilyen például a rooibos tea, a galagonya virágos ágvég, melyek ízét és hatóanyagait kiemeli majd a szárított szőlőtörköly.

Kombinálhatjuk olyan teával is, melyek áztatási ideje nem éri el a 10 percet (pl. fekete, zöld, fehér).

Ha fekete teához keverjük, akkor túl nagy gond nincs, mert 100 fokon fogjuk leforrázni a teát. Az áztatási ideje ugyan 5 perc, de nem gond.

A zöld és fehér teánál már egy kis trükköt kell alkalmazni, ahhoz, hogy ízében is érezzük a harmóniát. Mivel ezeknek a teáknak a felöntővize alacsonyabb hőfokú, a szőlőtörkölynek nem lesz elég. Ezért megemeljük a szőlőtörköly mennyiségét, amit a teánkhoz szeretnénk keverni és így próbálunk egy kicsit több ízt kihozni belőle.

Itt van az ősz, itt van újra és szép, mint mindig.

Az élet szép és élvezzük! Egészségünkre!