Nálam nagy a rohanás a boltban. Minden nap készítem a megrendelt csomagokat, viszem a postára, előkészülök az újabb rendelésekre, a vásárlókra, szóval mikulás ruhában sürgök forgok. Ráadásul minden nap, mert az elkövetkező hetekben vasárnap is nyitva vagyok.

Gondolom nálad sincs ez másképp, csak más a kép. Viszont a boltba érkezőktől hallom és látom is, hogy egyre több a meghűléses, influenás megbetegedés, a koronás őfenségéről  ???? ne is beszéljek, aki random látogatja meg alatvalóit.

Ez azért mégsem járja, mert az év legszebb ünnepére készülünk, sütni kell és főzni kell, bevásárolni, ajándékot venni, ajándékot készíteni… Nagyban az adventi készülődés időszakában járunk, ne most betegedjünk már le.

Nemrég Angliába készültem és pont indulás előtt pár nappal éreztem, hogy valami nincs rendben a közérzetemmel és egyre erősödik és forrósodik a helyzet. Na ne, ezt nem hiszem el, ez nem lehet, nem mondhatom le az utazást, szeretek repülni, látni akarom a gyerekeket, nem maradhatok itthon.  Turbó megoldást kell bevetnem, nincs időm. Mivel sikerült a csatát is és a háborút is megnyernem, megosztom veled, hogy mi mindent tettem az ügy érdekében.

  1. Alvás – rengeteg alvás, amikor csak tehettem. Munka után ahogy hazaértem, szinte semmivel nem foglalkoztam, irány az ágy és alvás. Az alvás, az ágy nyugalom az első és legfontosabb, mert akkor regenerálódik a szervezet a legintenzívebben!!!
  2. Evés – alig ettem. Ha ettem, akkor inkább gyümölcsöket. Igaz nagyon étvágyam sem volt, de nem is erőltettem. Arra figyeltem, mit igényel a szervezetem. Ha éhes volt, picit ettem, akkor is inkább könnyen emészthető dolgokat, mert az energia a gyógyulásra kellett, nem az emésztésre.
  3. Nyitott ablak, friss levegő – nem tári-vári, de résnyire nyitva hagytam az ablakot, hogy mindig friss levegő legyen a szobában. Inkább a fejem búbjáig húztam a takarót és csak az orrom hagytam szabadon, de ez a harmadik legfontosabb dolog. Az oxigén jelenléte akkor is, amikor alszunk, mert a tüdőnek akkor a legteljesebb a légzése és a természetben hajnalban cserélődik friss oxigén, amire nekem szükségem van.
  4. Infralámpa – naponta kétszer 15 perc
  5. Gőzölés nem csak azért, mert folyik az orrom, mert nem folyt, hanem hogy az orr járatokban is fertőtlenítsek és jó mélyeket szippantva a tüdőig takarítsak – kamilla, zsálya, borsmenta
  6. Napfény – akkor még volt napfény, és amikor időm volt, az alvást a nap fénye alatt tettem meg. Befeküdtem a hintaágyba, az ágyneműt kivittem, bekuckóztam úgy, hogy ne fázzak, de az arcomat érje a nap fénye. Ha nincs hintaágy, biztos van olyan területe a lakásnak, ahol a nap be tud sütni. Költözz oda olyankor, nyisd ki az ablakot, csukd be a szemed és aludj!
  7. TEA1 – Natúr rooibos/honeybush teához kevertem egy kanálka c-love teafűszert, mely a gyömbér mellett további melegítőket tartalmaz, mint fahéj, szegfűszeg, bors, kardamom. A rooibos édes ízével és milliónyi ásványi anyagával erősíti az immunrendszert, a c-love fűszerkeverék pedig felszabadítja az emésztési energiánkat, kihajtja az orrváladékot, kifinomulttá teszi az érzékeket, könnyíti a testi, lelki salakanyagok távozását. Gátat szab idegen kórokozók elszaporodásának a testben. További erősítés küld a szervezetnek.
  8. TEA2, amikor hőemelkedés van, de nem láz: Hársfa és Bodzavirág 1:1 arányú keveréke lefekvés előtt, hogy megemelje a testhőmérsékletet és ezzel távozásra szólítsa fel a bennem rendetlenkedőket. Ha lázam lett volna, akkor ez a megoldás már nem jó, mert nem a lázat szeretném mégjobban megemelni, csak épp annyira szeretnék meleget a szervezetben, hogy a küzdelembe segítsek a fehér vérsejteknek.
  9. Bodzabogyószirup – minden nap három kiskanállal.A BODZABOGYÓ sok olyan hatóanyagot tartalmaz, melynek segítségével fokozza az anyagcserét, flavonoidjai gyulladáscsökkentő, vírusölők, nyálka anyaga, cseranyagai védik a nyálkahártyát. Ez azért fontos, mert a szájüreg nyálkahártyája lesz az első védelmi vonal a betolakodókkal szemben, vigyázni kell rá. (Egyébként minden nyálkahártya épsége nagyon fontos, ami a szervezetünkben megtalálható!) Ha lekvárt, szirupot készítünk a bodzabogyóból, akkor tisztítja a tüdőt, csillapítja a lázat és immunerősítő. A szárított bodzabogyó a legideálisabb a recept elkészítéséhez, ahogy általában a szárított gyógynövények használata is teához, mert koncentráltabban vannak benne a hatóanyagok. Íme a recept!
  10. Fekete köménymag mézben elkeverve pici kurkumával – megabrutál immungyorsító. Mézed biztos van otthon. A fekete köménymagot (nem más köményt, mert más köménymagnak más a hatása) mákdarálom kicsit összetörtem, fűszereztem pici kurkumával és annyi mézzel kevertem össze, hogy ne massza legyen, hanem inkább szirupos. kb. 1 egység fekete köménymaghoz 2 egység méz. Mindegy milyen méz, csak igazi legyen! A fekete köménymag antimikrobiális, rákellenes, immunmoduláló, fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő, görcsoldó, májvédő, vesevédő, gyomorvédő, antidiabetikus, antioxidáns és hörgőtágító, az elmúlt időszak királyi járványának egyik legtöbbet alkalmazott természetes megoldása.
  11. Gyümölcslevet centrifugáztam céklából, friss gyömbérből, citromból, narancsból, ananászból és minden reggel és este egy fél decit megittam belőle.
  12. Növényi turmixporokat készítettem szárított növényekből és növényi tejjel (ami tulajdonképpen víz) összeturmixoltam. Egyszer írtam róla bejegyzést, itt tudod elolvasni.
  13. Virágpor és propolisz, naponta egy kiskanállal. Ha allergiás lennél a virágporra, akkor ne használd, de ha nem vagy az, akkor ez is egy turbó esszencia, élő táplálék, ha gyógyulni akarsz. A propolisz gátolja a gyulladásos folyamatokat.

Kérdezhetnéd, hogy ennyi mindent csináltam, készítettem, alkalmaztam? IGEN! Muszáj volt és lehet, hogy mindent nem is írtam le. Mert a gyógynövényes fürdő, lábáztatás például kimaradt. De ennyi mindent megtettem, mert nem akartam, hogy mások győzedelmeskedjenek felettem. A repülő elindult, rajt én is és mire a gyerekekhez értem, már nyoma sem volt semminek. Huh!

Az adventi készülődés időszakában ugyanezek, vagy néhány közülük, mindenképp jól jöhet neked is! Próbáld ki!

BÓNUSZ receptek:

Amikor kint hideg van, esik az eső vagy a hó, sötét van és rádtör a magány; úgy érzed semmi sem sikerül, keress egy helyet, ahonnan látod, hogy az ég a földdel összeér, hallgasd a zenét, énekelj, és élvezd az ízeket!

(Chai variációk)

Tea1:

1 teáskanál c-love tea (inidia fűszerek keveréke)

2,5 dl víz

1 teáskanál Assam Harmutty fekete teafű

4 teáskanál méz vagy barna cukor

Tej

Elkészítés:

  1. A vizet forrald fel

  2. Öntsd rá a fekete teával elkevert  c-love teafűszerekre

  3. Hagyd állni 5 percig

  4. Szűrd le a csészédbe

  5. Izesítsd mézzel vagy barna cukorral, tejjel

TEA2  és elkészítése:

  1. Orange cookie  fűszeres karácsonyi fekete tea 2-3 teáskanállal
  2. Víz – 1 dl víz, Tej- 2 dl  és  5’ forralás,
  3. 1 ek méz
  4. chili (annyira legyen csípős, hogy érezd és elbírod)
  5. Szűrd le és forrón idd! Amilyen forrón meg tudod inni.

 

Kávé:

1 kávés csésze elkészített kávéital KÁVÉ

1 teáskanál barna cukor

1 teáskanál c-love tea (indiai fűszerek keveréke)

Csokiszirup, tejszín

Elkészítés:

  1. a kész kávéitalt öntsd egy kisebb forraló edénybe, tedd hozzá a barna cukrot és a c-love teafűszereket

  2. Melegítsd össze kb 95 fokon

  3. Majd szűrd le a csészédbe

  4. ízesítheted csokisziruppal, kakóporral

BOLDOG ADVENTI KÉSZÜLŐDÉST ÉS EGÉSZSÉGET!!!!