MESETANÍTÁSOK, ŐSÖK HAGYATÉKA

A mesélő teák régen feledésbe merült meseszimbólumokat közvetítenek a ma embere számára. Ezeket a szimbólumokat a magyar népmesékben találjuk, melyek a régi időkben útmutatóul szolgáltak, hogyan küzdjünk meg nehézségeinkkel, konfliktusainkkal az életben. Ezeket a szimbólumokat szeretném feleleveníteni a vásárlóim számára, akik elgondolkodhatnak vagy beszélgethetnek a tanításokról gyermekeikkel, barátaikkal egy finom tea mellett.

Először a mesélő teák születtek meg, majd a már jólismert MESÉLŐ TÁKHOZ elkészültek a MESÉLŐ KÁRTYÁK. Ehhez azonban a gyerekek segítségére volt szükségem. Olyan gyerekek segítségét kértem, akik szépen tudnak rajzolni, fantáziadúsak és ki tudnak tölteni rajzukkal egy  rajzlapot.

A gyerekek életkora óvodás és kisiskolás, akik még mesevilágban élnek és nem befolyásolják a felnőttek félelmei.

Sokan vannak a felnöttek között, akik a magyar népmesei tanításokat nem ismerik, ezért úgy gondoltam, ha a teákat felöltöztetem ezekkel a szimbólumokkal, így közelebb kerülhetünk őseink hagyatékához, az ősi tudáshoz és a teákat is megszeretjük.

A Mesélő Teák a legfinomabb teáim egynémelyike, melynek csomagolásán felnőtteknek szóló életrevaló útravaló a mesék szimbólumaival és azok tanításaival, amiket a gyermekek még értenek, a felnőttek már feledtek.

Mivel ők még értik, ezért a gyerekeket kértem, rajzolják meg az egyes szimbólumok illusztrációit. Ezek a rajzok a Mesélő Kártyákon jelennek majd meg, melyek segítségével a meseszimbólumokat véletlenszerű sorrendbe rakva, összeolvasva, újabb és újabb mese formálódhat.

A MeseTeák segítségével a gyerekekkel megszerettethetjük játékosan a teát és már gyermekkorban beépül a tudatukba gyógyító ereje, anélkül, hogy betegséghez kötődne.

Mesélő kártyaMesetanítások ősök hagyatékaÉletre való útravaló tea mellé

Gyerekekkel: Nagyon jó játék gyerekekkel felnőtteknek, felnőttekkel gyerekeknek a mai rohanó világban, amikor alig szánunk időt egymásra vagy magunkra. A gyerekek szeretnek kitalált meséket hallgatni és ők maguk is szeretnek fantasztikus történeteket kitalálni. A Mesélő kártyák segítségével könnyen repül majd a betegségben töltött idő vagy a vidámsággal teli szabadidő.

Felnőtteknek: A mese gyógyító ereje érzelmeket, lelki feszültségeket fejez ki, mely a tudat számára nem világos. Közvetlenül a szívünkhöz szól a lélek lakhelyén. Régen mélyen elrejtőzött félelmeinket, fájdalmainkat, konfliktusainkat oldja, melyeket az eszünkkel nem dolgoztunk fel, de a szívünkben nyomot hagyott.

A Mese kulcs a kezünkbe, melynek ajtaján belépve útmutatást ad régi és új nehézségeink megoldásához.

A mesék mindig rólunk szólnak. Tegyél fel magadban egy kérdést, amire választ szeretnél vagy segítséget kérsz, és lássuk…

Keverd össze a kártyákat, véletlenszerű sorrendben rakj ki 12 kártyát, vagy 3-at, vagy csak húzz egy lapot és olvasd el: Mit üzen a meséd?

A Mesélő Teák és kártyák mellé készítettem el az Egyszer volt, hol nem volt Jegyzeteket. amibe lejegyezhetőek a kártyák által született mesék idő megjelölésével.

A Mesélő Teák összefoglaló elnevezése  A TIZENKÉT VITÉZ és AZ ÉLET VIZE

24 tea 24  szimbólummal megvásárolható. Webshop  ITT TALÁLHATÓ

A MESÉLŐ TEÁK megszületésének ötletét Dr. Pressing Lajos: Szellemi tanítások a magyar népmesékben c. könyve adta. Arra gondoltam, hogy ezeket a tanításokat a teák csomagolásán megjelenítem útravalóul azoknak, akik megveszik. Lílávadzsra Pressing Lajos (Magyarországi Buddhista misszió papja, szellemi tanító, jóga- és meditációs oktató, szabadfoglalkozású fordító, szerkesztő) gondolatait követve választottam 24 teát 24 magyar népmesei elemhez, hozzá a megfelelő tanítást.

A mesélő teákat többféle kiszerelésben készítem el

KERESKEDELMI FORGALOMBAN:

  • Ömlesztve kerül a tasakba min. 50 g tea
  • Filterbe csomagolom és 12 db különböző, 1 bögrére elegendő mesélő tea kerül 1 nagy tasakba. 2 sortiment:
    • Az Élet vize (12 papírfilterbe tett tea)
    • A 12 vitéz (12 papírfilterbe tett tea)
  • Mesélő TEAbox: 20 különböző mesélő tea kis üvegycsében/4 adag, azaz 4×20 = 80 bögrére elegendő tea
  • Adventi 24 aranyos: karácsonyi különkiadás díszdobozban, aranycímkével ellátott filterbe csomagolt 24  db különböző, 1 bögrére elegendő mesélő teák díszdobozban piros selyempapírral betakarva, arany címkével leragasztva, arany feliratozott papírszalaggal átkötve és átadva. 🙂 Aranyos!
  • Ünnepi, alkalomra szóló díszdoboz az Adventi 24 aranyos mintjára. Az arany papírszalag felirata: Boldog Születésnapot!/Boldog Névnapot!/Szeretettel! vagy ahogy rendeled!

VENDÉGLÁTÓ EGYSÉGEKNEK (rendelésre):

  • Egyesével filterbe teszem a különböző 1 bögrére elegendő teákat, a csomagon megjelenítve a mesetanításokat, milyen tea van benne és hogyan kell elkészíteni.

A RAJZPÁLYÁZAT NYERTES RAJZAI