A tea elkészítésének legfontosabb elemei: 

A natúr teák ízét szokni kell. Az első kóstolás nem ízlik, a másodiknál már azt mondjuk: lehet benne valami, a harmadik kóstolásnál a natúr tea ízleni fog. Fontos, hogy a tea helyes elkészítése során annak összes jó tulajdonságának érvényesülnie kell!

– jó víz, megfelelő hőfok: A víz a lelke mindennek. Mindig hidegen tegyük föl a csapvizet forralni, még akkor is, ha a meleg hamarabb fölforrna. A csőből kifolyó melegvíz általában egészségkárosító mennyiségben tartalmaz nehézfémeket és erős mellékíze van. A lágy víz a teát jobbá teszi. Ha kemény a víz, akkor a robusztusabb teát kell használni, pl. Assam, Earl Grey. Ha klóros a víz 2 percig forraljuk. A boltokban kapható palackozott ásványvizek és forrásvizek megfelelőek, amennyiben szénsavmentesek, lágyak és közepes vagy alacsony ásványtartalmúak 500 mg/l. A forralásról elmondható, hogy ha a víz olyan buborékokat vet, mint a hal szeme, s hangja gyönge, az az első forralás (60-70 fok). Ha a buborékok, mint buzgó forrásban, gyöngysorként összegyűlnek az edény fala mentén, az a második forralás (80-90 fok). Ha a víz megtörő hullámokhoz, vad tajtékokhoz hasonló, az a harmadik forralás (100 fok)

– a jó teafű (leveles vagy filteres?):  A jó teaital alapja a jó teaféleség megválasztása. A filterbe kerülő tea nem a legjobb minőségű. A tört tealeveleket (morzsalékot, őrleményt) teszik filterbe, mert forrázáskor gyorsan kiadja a színét és ízét. A legjobb minőségű teákat egész levelekből készítik, a darabokra aprított levelek alacsonyabb minőségűek, s általában a teaőrlemény éri a legkevesebbet. A tealevelek fejlettsége, kora alapvetően meghatározza a tea minőségét. Minél fiatalabbak, zsengébbek a levelek, annál jobb minőségű teaital lesz belőlük. Az első szüret az év első terméséből származó leveleket, csúcsokat jelöli, általában nagyon könnyű, finom ital főzhető belőle. (zöld teák, délutáni fekete teák) A második szüretből származó levelek robusztusabb ízű és aromájú forrázatot adnak (reggeli fekete teák). Igazából a legtöbb teás használ néha filteres teát is, egyszerűen azért, mert nincs lehetősége teafüvet használni. Legjobb, ha mindkettőt kipróbáljuk és akkor észrevesszük a különbséget.

– az áztatás ideje, többszöri felöntés: Vigyázzunk, hogy ne hagyjuk túl sokáig állni a leforrázott teát. A tea erőssége nem a tea áztatási idejétől, hanem a felhasznált tea mennyiségétől függ. Ha túl sokáig áztatunk egy zöld vagy fekete teát, keserű és fanyar lesz.  Ha azt akarjuk, hogy élénkítsen, az áztatási idő legyen kevesebb. Sok minőségi zöld és oolong tea többször is leönthető. 2-5 perc áztatási idő alatt a tea legfontosabb alkotórészei éppen megfelelő mértékben oldódnak ki. 5 perc után a keserűbb összetevők kioldódása kezdődik, s a tea élvezeti értéke egyre csökken.

Fekete teához legtöbbször forrásban lévő vizet használunk. Fekete tea áztatása 3-5 perc.

Az oolong teához 80-90 fokos vizet használjuk és  1-4 perc legyen az áztatási idő.

A zöld teákhoz 75-80 fokos vizet használjuk és 2-3 perc legyen az  áztatás. Japán zöld tea esetében 65-70 fokos vizet használjunk és  1-1,5 perc az áztatási időnél több ne legyen.

Mate tea 80-100 fokos vízzel felöntve és 5-10 perces áztatás. Tapasztald ki, hogy Neked, hogy ízlik. Készítik így is, úgy is és finom. Ha alacsonyabb hőfokon öntöd fel, akkor többször felöntheted és élvezheted.

Lapacho tea forralod a teát 5 percig, 20 percig áztatod. Ha kúrában iszod, akkor 4 hét után iktass be 2 hét szünetet.

Gyümölcs, rooibos, herba tea, 100 fokos vízzel leforrázni és 10  perc áztatás.

Gyógytea általában 100 fokos vízzel kell leforrázni és 10 percig áztatni, de vannak gyógynövények, melyek mérgező illóolajakat tartalmaznak, ezért forralni kell őket legalább 5 percig. Kérdezd meg fitoterapeutádat!

– kanna: Mielőtt a vízforralóban forrni kezd a víz, a kannát, amiben majd felöntöd a teát, öblítsük át forró vízzel, hogy fölmelegedjen, eztuátn tegyük bele a tealeveleket. Legjobb, ha szabadon beleszórjuk a teát, de használhatunk különféle szűrőket is. Más célokra ha lehet ne használjuk a kannát.

– ízesítés: cukor, méz, citrom, lekvár, tej (sohase tejszínnel, az túl nehéz a teához és csak szobahőmérsékletű tejet használjunk, hogy ne hűtse ki a teánkat.)

 

A legtökéletesebb összhatást akkor kapjuk, ha szánunk magunkra és teánkra néhány percet és átadjuk magunkat az énidőnek.