Akupresszúra

Akupresszúra 2018-05-03T09:35:02+00:00

Először fitoterápiával foglalkoztam, a gyógynövényekkel való gyógyítással. Majd egyre inkább érdekelt, hogy a növények miért hatnak az emberi szervezetre, mi történik velük, miért történik velük, hogy át tudják adni nekünk tudásukat. Ezért előadás sorozatot hallgattam Dr. Kalmár Gergely növénygenetikustól, aki megértette velem a növények világát és a természet működését. Aztán hiányérzetem támadt és tudni akartam, hogyan tudnám a lehető legtökéletesebben kiválasztani a megfelelő gyógynövényt a tőlem segítséget kérőnek.

Az akupresszúra a Hagyományos Kínai Orvoslás része és módszereinek alkalmazásával megtanítja meglátni az embert, meglátni a fő problémáját. Ezáltal könnyebben rátalálhatunk a megfelelő teára. A diagnosztizálás során furcsának tűnhető kérdéseket tesz fel, de annál több információt nyújtanak a válaszok az akupresszőrnek.

Az akupresszúra tanulása közben nagyon sok hasonlóságot véltem felfedezni a magyar népi gyógyászat és a hagyományos kínai orvoslás között. Később utána olvastam, hogy valahol valamikor egy helyről hoztuk az ősi tudást és ez misztikummal szórta meg vágyamat a tudásra.

Az akupresszúra keleti gyógymód és az emberi test működését a yin-yang elmélet alapján közelíti meg aszerint, hogy milyen az egyensúly a test-lélek-szellem hármasában. Meridiánokat ismer, amelyeken keresztül az energiaáramlás történik és ha felborul az egyensúly, akkor hatékonyan tud közbelépni azáltal, hogy az akupunktúrás pontokat ujjal történő nyomással stimulálja, vagy masszázst végez az egész testen, vagy gyógynövény magot ragaszt a fülbe.

FÜLAKUPRESSZÚRA

A fül a szervezetünk egyik mikrorendszere, melyről az egész szervezet állapota leolvasható. Masszírozásával és az akupunktúrás pontok gyógynövény magokkal történő kezelésével eredmény érhető el betegségek esetén, de egészségmegőrző lehetőségével is kell tudnunk élni.

Manipulációs technika (ingerterápia) apró gyógynövény mag beragasztásával a fülkagylón található szervi kivetülési pontokra, pontkombinációkra, melyet a kezelés eredményessége szempontjából határozunk meg. Ezek a magocskák folyamatosan nyomást gyakorolnak az adott pontokra, masszírozzák őket, így állítva helyre a felborult energetikai egyensúlyt, mely az egészség megőrzéséhez, illetve gyógyuláshoz vezet.

A fülmasszázs technikája az egész fül átmasszírozását jelenti, mely történhet álló, ülő vagy fekvő helyzetben. Ezt a technikát megtanulva és otthon alkalmazva olyan esetekben segíthetünk magunkon, mint például lázcsillapítás, vérnyomáscsökkentés, ingerültség, megfázás vagy asztma tüneteinek enyhítésére, immunerősítésre, izmok és csontok erősítésére, allergiás tünetek csökkentésére és még sorolhatnám.

A fülakupresszúra alkalmazásával önmagában is eredmények érhetők el, de még hatékonyabb kiegészítő terápiaként alkalmazni. Nem befolyásolja gyógyszerek alkalmazását.

Néhány fontosabb betegség, ahol a fülakupresszúrával segíthetünk:

  • hormonegyensúly felborulásának következményeként kialakult tünetek enyhítése
  • fájdalomcsillapítás (fejfájás, fogfájás, derékfájás…)
  • lázcsillapítás
  • köhögés, asztma, nehéz légzés
  • bőrpanaszok, allergia, kiütés, ekcéma
  • sportsérülések, ficam, zúzódás, ízületi gyulladások, reuma
  • pajzsmirigy működésének szabályzása
  • ideggyengeség, álmatlanság, depresszió
  • fogyókúra
  • cukorbetegség

A lista közel sem teljes, hiszen az egész szervezet energetikai egyensúlyára tudunk hatással lenni.

KÍNAI MASSZÁZS – teljes test akupresszúra

A hagyományos kínai orvoslás elmélete alapján a masszázs és a manipulációs technikák elősegítik a szabad energia áramlását. Ez az energia felelős az életfolyamatokért születéstől a halálig. Helyreállítja a test, lélek, szellem egyensúlyát, segíti az energia (qi) megfelelő áramlását, ezáltal növekszik a teljesítmény, a boldogság, a jólét kapacitása.

Ha az energia útja elzáródik a testben, csökken a fizikai állóképesség, csökken a betegségekkel szembeni ellenállóképesség, kialakul a betegség. Ha valahol akadály van a csatornán, ott az elakadás mögötti részen feltorlódik az energia, előtte pedig energiahiány lép fel. A szervezet próbálja az akadályt megszüntetni, de ha nem sikerül, akkor fellép a tünet, majd a betegség. A kínai masszázs segít a természetes öngyógyító folyamatok beindításában.


A kezelés során a kezelt laza ruházatot visel, hogy a figyelem ne a bőr érzékelésére korlátozódjon. Az akupresszúrás pontok és meridiánok kezelése után a páciens nyugodt, de energetizált.

A kínai masszázs sikerrel alkalmazható álmatlanság, emésztési problémák, depresszió, stressz…. esetén. Az izmok ellazításával az egyén visszanyeri pszichofizikai egyensúlyát.

 
Az energiapályák megnyitására azért van szükség, mert a testszövetek többnyire megfeszítettek, elzáródást okoznak az energiapályán. Ha ezt felszabadítjuk, az energia áramlása zavartalanabbá tehető, a masszázs eredményesebb lesz.

Ha a harmóniában zavar lép fel, akár érzelmi megrázkódtatás, akár vírusok miatt, megváltozik az egyensúly és ez alkalmazkodásra készteti szervezetünket. Az állandó alkalmazkodásnak energiaveszteség az ára, így időnként már nem vagyunk arra képesek, hogy hatásosan helyreállítsuk az összhangot értelmünk, testünk és érzelmeink között, ez pedig betegséghez vezet.

Mint minden természetes gyógymód, nem az orvosi kezelést váltja ki, azt kiegészítheti, illetve megelőzheti a betegségek kialakulását, és meglévő betegségek kezelésében hatékony eredményt érhet el.

IDŐPONT EGYEZTETÉS: 06/70/333-7567